Tapasztalataim szerint a fiatalabb generációk esetleges idegenkedését az asztali szerepjáték rendszerektől sokkal kevésbé a modern technológia vagy éppen a „helyettesítő termékek”, például MMORPG-k megjelenése és elterjedése okozza, mintsem magának a hobbinak egyes megoldásai, jellegzetességei – ezek azonban kezelhetőek. Bár a fantáziavilágokra építő, az asztali szerepjátékoknál lényegesen kisebb energiabefektetéssel elsajátítható megoldások versenye érzékelhető, egy megfelelő kalandmester segítségével könnyedén átadható a hobbi veleje, és az új játékos képes lehet elindulni a professzionalizmus útján. Hogy ez gyakran mégis miért nem történik meg?
Ezzel a kérdéssel kapcsolatban 9 olyan fővel vettem beszélgettem, akik ugyan foglalkoztak ezzel a hobbival, de később nem váltak tartós játékossá. A legtöbben az idővel és érthetőséggel kapcsolatos gondokra utaltak (nincs időm elolvasni a könyvet; azok a részek, amelyeket elolvastam, nem érthetőek; nem tudom, hol kezdjem; végigolvastam, de fogalmam sincs, hogy álljak neki). Gyakori volt a társasági korlátok (nincs kivel leülnöm, nincs, aki elmagyarázza a részleteket; senki nem vállalja a kalandmestert szerepét; nem tud kialakulni egy csapat; mindenki mindig máskor ér rá) említése is.
A FIX 2.0-nál – tekintettel az elsődleges célra – mindegyikre szükséges választ adni. A fentiek közül jelen bejegyzésben az elsőre koncentrálunk.
A mellékelt ábra elsődleges feladata, hogy rendet teremtsen abban a káoszban, amellyel egy, az asztali szerepjátékokkal ismerkedő személy találkozik, azaz a kötet egyes fejezeteit rendezi követhető szerkezetbe, hogy az építőkövek a struktúrában elhelyezésre kerülhessenek. A mellékelt gondolati térkép első ránézésre kaotikusnak hathat, a tekintetben viszont mindenképpen előnyösebb egy hagyományos tartalomjegyzéknél vagy tartalomismertetésnél, hogy egy oldalon összegezve és az összefüggéseket is vázolva szemlélteti a FIX 2.0 felépítésének logikai szerkezetét. Magában foglalja továbbá az asztali szerepjáték működési mechanizmusát is.
A nyilak három típusát használtuk, a pont-pont összeköttetések kétirányú kapcsolatokra utalnak, vagy olyan kötésekre, amelyek tovább részletezik vagy tartalommal töltik meg a hozzájuk kapcsolódó részeket. Az egyirányú nyilak a szerepjáték elindításának és levezetésének folyamatát szemléltetik. A szaggatott nyilak pedig visszacsatolások, a folyamatos működés, elsősorban a játékos karakterfejlődésének mozgatórugói.
Az asztali szerepjáték mindig két síkon zajlik, a valós sík a jelenlévő játékosokat, a kalandmestert és a játék eszközeit hordozza. Ezeknek a funkciójával kell először megismerkedni ahhoz, hogy a képzeletbeli sík megidézhető lehessen, éppen ezért a kötetben is ez az első fejezet, amely a valós síkot és működését tárgyalja.
A valós síkból a képzeletbeli síkra való „átlépés” a karakteralkotás folyamatán keresztül történik, amelynek eredménye a kezdő karakter. A kötet következő fejezetei ezt a kérdést járják körbe, először ismertetve a karakteralkotás folyamatát, majd bemutatva azokat a választási lehetőségeket, amelyekből a karakter építkezhet. A karakteralkotás egyszerűen felsorolja az opciókat, amelyek ismerete önmagában is elég az induláshoz. Így az egyéb fejezetek mintegy modulként kapcsolódva ehhez, azoknak fontosak, akik magában a világban jobban el kívánnak mélyülni.
A kezdő karakter indítása a játékos karakter első kalandjával startol. A bevezető történetben a karakter a kalandmester segítségével belehelyeződik egy olyan kontextusba, amely számára a működés keretét adja. A kontextus a „mesebeli” világ, amelyben a karakter mozog. Itt nyer értelmet a szabálykönyv következő blokkja, amely három szabálycsoportba rendezve (cselekvésrendszer, harcrendszer, fejlődésrendszer) összegez minden technikai ismeretet. Ez a rész olyan, mint egy társasjáték szabályfüzete.
A játékos karakter létezésének két gyakorlati elem ad értelmet: a játékos és a karakter fejlődése. Utóbbihoz kapcsolódik, hogy a kontextus megfelelő felhasználásakor a karakter kalandjai során olyan tapasztalatra, hírnévre és egyéb jutalmakra tehet szert, amely lehetővé teszi tudása bővítését, tulajdonságai javítását és egyedibb tárgyak birtoklását. A folyamatos fejlődés eredményeképpen a karakterek mozgástere bővül, ezáltal a kalandok komplexitása növekszik, a megoldások összetettebbé, nagyobb kihívásértékűvé válnak. Ez a folyamatos növekedés hozza magával a játékos fejlődését, amely magának a játékélménynek egyik központi forrása, a megújulás és az asztali szerepjáték örök újdonságának eszköze.
